Keresési lehetőségek
Kezdőlap Média Kisokos Kutatás és publikációk Statisztika Monetáris politika Az €uro Fizetésforgalom és piacok Karrier
Javaslatok
Rendezési szempont
  • SAJTÓKÖZLEMÉNY
  • 2020. január 23.

Az EKB elindította monetáris politikai stratégiájának felülvizsgálatát

  • A felülvizsgálat az árstabilitás kvantitatív megfogalmazására, a monetáris politikai eszköztárra, a gazdasági és monetáris elemzésekre és a tájékoztatási gyakorlatra terjed ki
  • Részét képezik még egyéb megfontolások is, így a pénzügyi stabilitás, a foglalkoztatás és a környezeti fenntarthatóság
  • Várhatóan 2020 végéig befejeződik
  • A felülvizsgálat alapja a gondos elemzés és a nyitott hozzáállás, együtt az összes érdekelttel való egyeztetéssel

Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa a mai napon elindította a monetáris politikai stratégiájának felülvizsgálatát. A stratégiát 1998-ban fogadtuk el, majd 2003-ban néhány elemét pontosítottuk.

Az euroövezeti és világgazdaság 2003 óta alapvető szerkezeti változásokon ment keresztül. A növekedési trend visszaesése miatt – amelynek hátterében a lassuló termelékenység és a népesség elöregedése áll –, valamint a pénzügyi válságból örökölt utóhatások miatt a kamatlábak alacsony szintre kerültek, leszűkítve ezzel a hatókört, amelyen belül az EKB és más jegybankok a monetáris politikát a hagyományos eszköztárral lazítani tudják, szembesülve a kedvezőtlen ciklikus folyamatokkal. Ehhez járul még, hogy az alacsony infláció kezelésének feladata más, mint amit a magas infláció történelmi időtávon való kezelése jelentett. A környezeti fenntarthatóságot fenyegető veszély, a gyors digitalizáció, a globalizáció és a kiépülőben levő pénzügyi struktúrák további átalakuláshoz vezettek a monetáris politika működési környezetében, így többek között az infláció dinamikájában is.

A Kormányzótanács a fenti kihívások fényében úgy döntött, hogy az EKB Szerződésben foglalt árstabilitási megbízatásának teljes körű tiszteletben tartása mellett elindítja a monetáris politikai stratégiájának a felülvizsgálatát.

Minthogy gazdaságaink mélyreható változásokon mennek keresztül, eljött az ideje egy stratégiai felülvizsgálatnak annak érdekében, hogy megbízatásunkat az európaiak érdekeit a legmesszemenőbben szem előtt tartva teljesíthessük” – mondta Christine Lagarde, az EKB elnöke.

A Kormányzótanács számba fogja venni, hogy a monetáris politikai stratégia az évek során hogyan támogatta az EKB-nak a Szerződésben foglalt megbízatását, és fontolóra veszi, hogy szükség van-e a stratégia bármely elemének a kiigazítására. Az árstabilitás mennyiségi megfogalmazása, együtt a megvalósításához alkalmazott módszertannal és eszköztárral, kiemelt szerepet kap ebben a folyamatban. A felülvizsgálatban azt is figyelembe vesszük, hogy egyéb olyan megfontolások, mint a pénzügyi stabilitás, a foglalkoztatás és a környezeti fenntarthatóság miként releváns az EKB megbízatásának elérése szempontjából. A Kormányzótanács áttekinti az elmúlt évtizedben kidolgozott monetáris politikai eszköztár eredményességét és esetleges mellékhatásait. Megvizsgálja, hogy miként kell azokat a gazdasági és monetáris elemzéseket aktualizálni, amelyekkel az EKB az árstabilitásra ható kockázatokat felméri, figyelembe véve a folyamatban levő és az új tendenciákat is. Végezetül pedig felülvizsgálja az alkalmazott tájékoztatási gyakorlatot.

A folyamat várhatóan az év végéig lezárul. A Kormányzótanácsot két alapelv vezérli: a gondos elemzés és a nyitott hozzáállás. Ennek megfelelően az eurorendszer az összes érdekelttel egyeztetni fog.

A média képviselői kérdéseikkel szíveskedjenek Eva Taylorhoz fordulni a +49 69 1344 7162-es telefonszámon.

KAPCSOLAT

Európai Központi Bank

Kommunikációs Főigazgatóság

A sokszorosítás a forrás megnevezésével engedélyezett.

Médiakapcsolatok