Keresési lehetőségek
Kezdőlap Média Kisokos Kutatás és publikációk Statisztika Monetáris politika Az €uro Fizetésforgalom és piacok Karrier
Javaslatok
Rendezési szempont

Az EKB Kormányzótanácsának döntései (a kamatdöntésen kívül)

2017. július

Piaci műveletek

Az eurorendszer monetáris politikához kötődő keretének végrehajtásáról szóló jogi aktusok

A Kormányzótanács 2017. március 22-én megszüntette a tevékenységét megszüntető, illetve más szervezet tevékenységének megszüntetésében részt vevő szervezeteknek az eurorendszer monetáris politikai partnerkörében való alkalmasságát. Arról is határozott, hogy a 2017. március 22-én a partnerkörbe felvett ilyen szervezet 2021. december 31-ig a partnerkörben marad azzal a korlátozással, hogy nem veheti igénybe az eurorendszer hitelműveleteit a 2017. március 22-ét megelőző 12 hónapos időszak átlagos szintjét meghaladó mértékben. Ezenfelül, ami a kibővített eszközvásárlási programot illeti, a Kormányzótanács kizárja a fenti szervezetek által kibocsátott vagy ezektől származó összes értékpapírt valamennyi részprogram keretében végzett minden további vásárlásból. A vonatkozó jogi aktusok a mai napon megjelentek az EKB honlapján.

Pénzügyi stabilitás

Az EKB válasza az ERKT/2015/2 ajánlás utólagos ellenőrzésére

A Kormányzótanács 2017. július 18-án jóváhagyta az Európai Központi Banknak az ERKT azon értékelésére adott válaszát, amely a makroprudenciális politikai intézkedések határokon átnyúló hatásainak értékeléséről és az ezen intézkedésekre vonatkozó önkéntes viszonosságról szóló ERKT-ajánlás (ERKT/2015/2) betartását vizsgálta. Az ajánlás a makroprudenciális politikai intézkedések elfogadásával, illetve aktiválásával megbízott illetékes hatóságoknak szól. Az EKB megítélése szerint maradéktalanul megfelel a rá nézve hatályos ajánlásoknak.

Piaci infrastruktúra és fizetési forgalom

A Központi Bankok Európai Rendszere és az Európai Központi Bank Alapokmánya 22. cikkének módosításáról szóló európai parlamenti és tanácsi határozatra vonatkozó EKB-ajánlás

A Kormányzótanács június 22-én elfogadta az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak szóló, a Központi Bankok Európai Rendszere és az Európai Központi Bank Alapokmánya 22. cikkének módosítására vonatkozó EKB/2017/18 ajánlást, amelynek célja, hogy az elszámolási rendszerek, így különösen a központi szerződő felek tekintetében szabályozási hatáskört biztosítson az EKB részére. Az ajánlást közzétették az Európai Unió Hivatalos Lapjában, és az EKB honlapján is hozzáférhető.

Jogalkotással kapcsolatos tanácsadás

Az EKB véleménye a készpénzfizetések korlátozásáról Bulgáriában

A Kormányzótanács 2017. július 11-én elfogadta a CON/2017/27 véleményt, amelyet a bolgár pénzügyminisztérium felkérésére adott ki.

Statisztika

A nyugdíjpénztárakra vonatkozó statisztikai adatszolgáltatási követelményekről szóló EKB-rendelet tervezetéről szóló nyilvános konzultáció elindítása

A Kormányzótanács 2017. július 20-án engedélyezte a nyugdíjpénztárakra vonatkozó statisztikai adatszolgáltatási követelményekről szóló EKB-rendelet tervezetéről szóló nyilvános konzultáció elindítását. A rendelettervezet célja, hogy megfelelő statisztikai adatok álljanak az EKB rendelkezésére az euroövezeti országok nyugdíjpénztári alszektorának pénzügyi tevékenységéről. A nyilvános konzultációra bocsátott dokumentum hamarosan megjelenik az EKB weboldalán.

Az EKB határozata a bizalmas statisztikai adatok Egységes Szanálási Testület részére történő átadásáról szóló határozatok tekintetében történő hatáskör-átruházásról

A Kormányzótanács 2017. július 5-én elfogadta az EKB/2017/22 határozatot, amely felhatalmazza az Igazgatóságot a bizalmas statisztikai adatok Egységes Szanálási Testület részére történő átadásáról szóló határozatok meghozatalára.

Bankfelügyelet

A befolyásoló részesedésekről szóló EBH-iránymutatás tiszteletben tartása

2017. július 7-én a Kormányzótanács nem emelt kifogást a Felügyeleti Testület azon javaslata ellen, hogy értesítsék az Európai Bankhatóságot (EBH) arról, hogy az EKB megfelel a pénzügyi szektorbeli befolyásoló részesedések szerzésének és növelésének felügyeleti értékeléséről szóló közös iránymutatásban előírtaknak (JC/GL/2016/01).

A globális rendszerszintű jelentőség mutatóiról szóló EBH-iránymutatások tiszteletben tartása

2017. július 6-án a Kormányzótanács nem emelt kifogást a Felügyeleti Testület azon javaslata ellen, hogy értesítsék az EBH-t arról, hogy az EKB meg kíván felelni a globális rendszerszintű jelentőség mutatóinak részletesebb meghatározásáról és nyilvánosságra hozataláról szóló felülvizsgált iránymutatások előírásainak (EBA/GL/2016/01).

KAPCSOLAT

Európai Központi Bank

Kommunikációs Főigazgatóság

A sokszorosítás a forrás megnevezésével engedélyezett.

Médiakapcsolatok